Bevezető

Vagy arra keltem, hogy az utcán guruló vadi új kocsi dudál vagy arra, hogy a telefonom csörög. Lerugdostam magamról a selyem takarót és fel ültem. A lábamat lelógattam az ágyról és a tegnap esti oda készített magas sarkú, baba rózsaszín mamuszomba tettem a lábam. Nagyot löktem magamon és fel álltam az ágyamról. Kis léptekkel indultam kifele a hálószobámból és közben a szemem dörzsöltem, vagy a hajam piszkáltam. Amint kiértem az előszobába a fekete bakelitházas telefonhoz léptem. A kezemet a kagylóra tettem és a fülemhez emeltem.

- Igen? - szóltam bele a telefonba.

- Szép jó reggelt Goldwin kisasszony! - köszönt a jól ismert főnököm. Mély hangú, ötvenes férfi. Apám után ő az aki a legtöbbet mesélt a második világháborúról.

- Jó reggelt. - köszöntem vissza.

Lassan egy egész éve dolgozok ennél az újságnál. Minden reggel fél nyolckor hívnak. Már szóltam a telefon szerelőknek, hogy szeretnék egy új telefont a hálóba, de azt mondták legfeljebb kora ősszel. Ez mind szép és jó, csak most tél vége van. Ahrg! Az ágyamat nem akarom ki tenni a nappaliba.

- Sajnálom, hogy megint miattam kellet elhagynia az ágyát, csak tudja van egy fontos... - elhalkult a hangja. - Mi lenne ha négy szemközt beszélnénk meg?

Négy szem közt? Csak akkor szoktunk négy szem közt beszélni, ha valami fontos téma van, olyan amiről senkinek nem szabad tudnia. Azért nem szabad senkinek se tudnia róla, mert vagy ijesztő, vagy veszélyes és pánikot keltene. Mondjuk most nem sok dolog tudna pánikot okozni. Már megint Németország... Csak pár év telt el az első világháború óta, de ők már megint szervezkednek. Ha kitör a második akkor nem apámat fogják vinni hanem a testvéreimet.

- Rendben... Akkor a szokott helyen.

- Értettem. Majd találkozunk Ezerötszázkor. Vízhall!

Le is tette a telefont. Akkor ma nem kell bemennem dolgozni. Legalább ennyi jó van a mai napomban. Viszont délután egyre mennem kell a New Yorkki kikötőbe. Össze szedem magam és délben elindulok.

Tizenegykor elkezdtem öltözködni. Egy fekete szűk ruhát vettem fel. Hosszú ujjú, kivágott térdig érő. Fehér gombokkal. Egy elegáns fekete kalapot és egy hozzá illő kicsit magas sarkú cipőt egy bőrszínű nejlon harisnyával. A fekete ruhára egy szürke kabátot vettem. A hajam olyan volt mint mindig. Hullámos. Egy kis piros rúzs és el is indultam.

Éppen, hogy kiláttam a kalapom alól. Zsebre tett kézzel lépkedtem a kikötőn. Bekanyarodtam az egyik épület mellet és megláttam a főnököm. Krém színű öltönyében állt és egy éppen meggyújtott cigi lógott ki a szájából. Nem fázik? Amint két lépésre voltam tőle a cigit a földre dobta és rám nézett. Egy mosoly jelent meg a bajusza alatt.

- Üdvözlöm. - emelte fel a kezem és egy csókot nyomott rá.

- Viszont. - emeltem a kalapomon, hogy lássa az arcom. - Mi volt ilyen fontos, hogy telefonban nem lehetett elmondani?

- Fülembe jutott egy hír. Egy... Nagyon érdekes hír. - vetette le a szemét a földre, majd vissza emelte a tekintetét rám. - Hallott már a Földközi tengeren történő kutatásokról?

- Egy - két szóbeszéd a fülembe jutott. Miért? - vontam össze a szemöldököm.

- Valamelyik nap egy érdekes képet kaptam. - nyúlt a zsebébe. - Mit tud a kutatásról? - kérdezte miközben a zsebében.

- Azt hallottam, hogy az ország legjobb tudósai fogatták el a felkérést és hajóval oda mentek. Azóta se látta őket senki.

- Nem is véletlenül. - adta a kezembe a képet.

Megnéztem a képet és lélegzetem elállt. Egy világító torony. Sehol part, csak a tenger. Zavaros kép. Vannak rajta emberek, de azt nem tudom megmondani, hogy nők vagy férfiak. Két hajó és ezzel el is fogyott minden olyan dolog amit furának tudnék gondolni. Megfordítottam a képet és kéz írással találtam szembe magam. A kutató labor sose volt. Inkább... Valami más...  Ha érdekel merülj alá. Semmi több csak ennyi. Felnéztem.

- Ez kitől jött? - kérdeztem.

- Nem tudom. Reggel már az ajtómon belül volt. - nézett a kezemben lévő képre.

- Hogy érti, hogy sose volt? - egyenesen a szemébe néztem. - Valami más?  A víz mélyén van? De az lehetetlen!

- Gondoltam ön sejt valamit. - nyúlt bele a zsebébe. - Nem baj ha rá gyújtok?

- Dehogy... - újra átfutottam a szöveget. - Nem értem... Ez teljesen olyan mint Atlantisz.

- Nekem is ez ugrott be először. - már meg is éreztem az orromba áramló fojtó füst szagát.

- Nálam maradhat? - kérdeztem mire ő csak bólintott. A kép szélét kezdtem nézni és egy apró számmal írt évszámot pillantottam meg. 1946... Bizonyára akkor készült a kép.

- Oda akarok menni... - motyogtam el és egy pillanatra se vettem le a szemem a képről. 

- Tényleg? - pillantott rám Daren. A meglepődés szele tisztán súrolta a bőröm és az arcom. Éreztem, hogy nem tart józannak. 

- Igen. - emeltem fel a fejem a papír darabról.

- Gondolja át. Ez veszélyes lehet! - dobta el a cigit, majd egy férfias mozdulattal lépett rá és össze préselte a pár centiméteres csikket. 

- Rendben. De még ma lehet fel hívom. Addig kérem keressen nekem valakit aki hajót vezetett oda. És egy pisztolyt is kérek. - gyűrtem bele a zsebembe a képet. 

- Meglesz. - sóhajtott. - De... Kérem vigyázzon magára. - tette a vállamra a kezét. 

Ha igazi nő lennék akkor ezért már levágtam volna két pofont, de Daren több mint a főnököm. Olyan mint egy barát. Elköszöntem Darentől. Lassan fél nyolc. Jason munka helyére igyekeztem, ha minden igaz akkor már Emmet is ott van. Lassan oda is értem. Benyitva az ajtón meleg levegő csapott arcon. Halk francia zene szólt a sarokba lehelyezett gramofonból. Éreztem a vodka keserű szagát, amitől képes lettem volna rókázni. A vodka szaga mellet még ott volt a füst amitől levegőt venni szintén nem tudtam. Ez van ha az ember késő este megy egy krimóba. Hét asztal és mind foglalt. Beljebb léptem és levettem a fejemről a kalapot. Az ajtó csapódásra sokan felfigyeltek. Rám néztek, majd folytatták a beszélgetést. A bárpulthoz sétáltam. A kabátomat levettem és az egyik üres székre helyeztem, majd fel ültem a székre. Jason az italokat rendezgette, észre se vett. Köhögni kezdtem és ő hátra pillantott. 

- Észre se vettelek Grety! - mosolyodott el amint teljesen felém fordult. - Örülök, hogy itt vagy. 

- Sose veszel észre. - mosolyodtam el és kicsit megingattam a fejem, majd a pulton pihenő kezeimre vetettem a szemem. 

- Kérsz valamit? Én állom! - kapott elő egy tiszta poharat és elém tette, 

- Ömm... - gondolkodtam el. Mint mindig az ujjamat a számhoz emeltem és a semmibe kezdtem bámulni. - Vizet.

- Tudom, hogy nem akarsz elhízni, de néha mást is ihatnál mint vizet. - förmedtem rám és a pultra könyökölt. Elhúzta a száját enyhén jobbra, persze az orra is kicsit meggörbűlt ennek a mutatványnak köszönhetően. 

- Akkor legyen egy kis rum. Az legalább nem keserű. - könyököltem én is a pultra és a fejemet kezdtem támasztani a kezemmel. 

- Ez az én kis húgom! - fordított nekem hátat Jason és megkereste a rumos üveget. 

Vissza fordult és lecsavarta a tetejét. Az üveg száját a poharamhoz tette és egy keveset öntött az üveg pohárba. A kezembe vettem a poharat és bele ittam, majd egy laza mozdulattal fel öntöttem a pohár egész tartalmát. Jason csak nevetett.

- A következő vodka lesz vagy whisky! - nevetett tovább. 

Azt vettem észre, hogy valaki keze a hátamat éri. Megfordultam és Emmettel találtam szembe magam. 

- Te is szoktál erre fele járni? - mosolygott rám. 

- Persze! Csak te mindig éjfélkor jössz. Én akkor már rég alszom. - fordultam vissza a pulthoz. 

- Bocsánat, de nagyon sok dolgom van és szeretek iszogatni. - ült le mellém. - Hogy vagytok? Mi volt ma veletek? 

- Aludtam és két órája bejöttem dolgozni. - töltött Jason Emmetnek egy pohár whiskyit. 

- És te Grety? - nézett rám Emmet és a poharába ivott. 

- Hát... - néztem el. 

- Bővebben? - hallottam Jason hangját. 

Nem mondtam semmit csak a kabátomba nyúltam és a pultra tettem a képet amit kaptam. A fiúk azonnal vizsgálni kezdték. 

- Ez mi? - kérdezte Emmet. 

- Az a bizonyos tengeri kutatólabor... - motyogtam és megfordítottam a képet. 

A fiúk azonnal elolvasták az írást.

- Honnan van? - fordította vissza a képet Emmet. 

- A főnököm adta. És szeretnék utána járni. - nyúltam a képért amit Emmet elhúzott.

- Oda akarsz menni? - tette az ujját a világító toronyra. - Veszélyes lehet! 

- Nem azért akartam róla beszélni, hogy engedélyt kérjek. Csak elakartam mondani, hogy bizonyára már holnap indulok. - álltam fel. - Szóval most megyek. Sietek vissza amint tudok. - indultam az ajtó felé. 

- Várj egy kicsit Grety! - szólt utánam Jason. Vissza fordultam és azt láttam, hogy átugrik a pulton. - Gondold még egyszer át! Félsz a víztől és az az izé nagyon messze lehet a parttól! 

- Köszönöm, hogy féltesz, de szeretnék utána járni. - tettem az arcára a kezem. - Sietek vissza! - nyomtam egy apró puszit a homlokára. Vissza sietem Emmethez és az ő homlokára is egy puszit adtam. Vissza vettem a kabátom és a kalapom, majd haza fele indultam. Tízre már otthon voltam. Amint ledobtam magamról a cuccomat a telefonhoz léptem és fel hívtam Darent. 

- Igen? - szólt a telefonba rekedtes hangján. 

- Én vagyok az... Elmegyek oda. Minden megvan? 

- Igen. A hajó holnap hatkor indul a New Yorki kikötőből. Ott találkozzunk kora reggel ötkor. 

- Meglesz...